Többszázezer forint gyűlt össze a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatnak

Megosztás itt: facebook
Megosztás

Többszázezer forint gyűlt össze a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatnak a XXIII. Szegedi Borfesztivál első napjain. A Szeged Első Lions Klub – Szegedi Városkép és Piac – Rádió 88 által szervezett gyűjtés a Kölcsey-Kárász utca sarkán, az immáron tradicionális borárverés a Széchenyi téri Frappé színpadnál várja az adakozó kedvűeket. Az utóbbi program során a fesztivál borászai által felajánlott nedűket árverezi el a Borfeszt TV csapata, az aukción bárki részt vehet, aki szeretne segíteni.

Az alapítvány bemutatkozása:

“A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány 23 éve szolgálja az újszülött, koraszülött mentést. Eddig közel 20.000 életet mentettünk.

Dél-Magyarország 3 megyéjéből – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád – menti az életveszélyben lévő újszülötteket és szállítja a régió újszülötteket ellátó központjaiba a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba.

A Szolgálat feladata, hogy a kis betegeket minél hamarabb az őket ellátó regionális központok intenzív osztályára szállítsa, ahol a különböző betegségek azonnali ellátásához szükséges feltételek biztosítottak (pl.: gyermeksebészet, újszülött szívsebészet, stb.), otthonszüléseknél az újszülött ellátása, intézetbe szállítása, valamint feladata az intézeten kívüli újszülött és csecsemő újraélesztés.

Az élet első perceiben, óráiban történt mentés elmaradása ezen gyermekek életkilátásait – életben marad vagy meghal – és a későbbi évek életminőségét – testileg és szellemileg ép lesz vagy károsodott – döntően meghatározza.

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány nonprofit, kiemelten közhasznú civil szervezetként végzi nap mint nap az életmentő munkát a dél-magyarországi régióban.