Szeged, mi így szeretünk!

Megosztás

Isten éltessen, Szeged! Ma 299 éve, hogy szabad királyi városi rangot kapott szeretett városunk,  a török uralmat követően (1715). 1719május 21-én címert kapott, azóta minden május 21-én együtt dobban meg a szegediek szíve! 

Egy kis Szeged-történelem, a Wikipedia nyomdokain:

„A terület az újkőkor óta lakott. A várost először 1183-ban említik. Nagy Lajos király uralkodása idején a régió legjelentősebb városává fejlődött, 1498-ban szabad királyi városi rangot kapott. A török uralom után, 1715-ben kapta vissza ezt a rangját. 1719május 21-én címert kapott, ma is május 21-én ünneplik a város napját. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc több jeles eseménye is kötődik a városhoz.

Szeged történelmének és a mai városkép kialakulásának egyik legmeghatározóbb eseménye az 1879-es árvíz. Az épületek nagy része elpusztult, és a mai Szeged nagyrészt az árvíz után épült: szebb, modernebb épületek váltották fel a régieket. A trianoni békeszerződés után több elcsatolt dél-magyarországi város szerepét is átvette, jelentősége tovább nőtt. 1962-ben Csongrád megye székhelye lett. A szocializmus éveiben könnyű- és élelmiszeripari szerepét erősítették, ma is az ország egyik élelmiszeripari központja. Emellett egyetemi város és fontos kulturális központ is. Egyeteme, a Szegedi Tudományegyetem az ország legjobb minősítésű egyeteme. Szeged rendezvényei, mint például a Szegedi Szabadtéri Játékok, számos látogatót vonzanak évente.

Szeged lakói a történelem során sokféle nyelvet beszéltek, legtöbbjük saját nyelvéhez vagy helyesírásához igazította a város nevét: németülSzegedin vagy Segedinszerbül: Сегединhorvátul Segedin[3]szlovákul:SegedínrománulSeghedin. Ókori forrásokban görögülPartiszkonlatinul: Partiscum néven ismert.”

Ünnepeljük együtt a világ legszeretnivalóbb városát, Magyarország legnagyobb bormustráján, a XXIV. Szegedi Borfesztiválon! Az összes program és kiállító, egy csokorba gyűjtve: https://szegediborfesztival.hu/wp-content/uploads/2018/05/Szeged-napja-2018.pdf