Szeged napját hagyományosan május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban “a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként” ekkor kapta vissza a szabad királyi város rangot, melyet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozott a városnak.
Pénteken kezdődik a Dóm téri kavalkád, ahol három napon át koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket. Pénteken Delhusa Gjon és Charlie lép föl, szombaton mások mellett Bródy János lesz hallható, vasárnap pedig a Best of Geszti produkció zárja a rendezvényt. Szombat késő este ünnepi tűzijátékkal emlkezünk arra, hogy Szeged 304 éve nyerte vissza szabad királyi városi rangját.
Az ünnepi programok része idén is a Szegedi Hídivásár. Szombaton és vasárnap az autók és a tömegközlekedési eszközök helyét több mint 250 hazai kézműves és iparművész veszi át a Belvárosi hídon és a Híd utcában. A standoknál mindenki kedvére válogathat Magyarország legjobb keramikusainak, bőrdíszműveseinek, fafaragóinak, egyéb kézműveseinek egyedi portékáiból.
A két nap során több kisebb zenei programmal, valamint utcaművészekkel, különböző vásári produkciókkal találkozhatnak a kilátogatók a hídon, a Civilek utcájába átsétálva pedig szegedi civil szervezetek interaktív bemutatóit tekinthetik meg. (az MTI híre nyomán)