A DÓM TÉRI KAVALKÁDON BEMUTATKOZIK A TOYOTA ÉS LEXUS MODELLEK SZEGEDI FORGALMAZÓJA: A KOVÁCS AUTÓHÁZ KFT.

Megosztás

A Kovács Autóház Kft. 1992 óta foglalkozik új és használt TOYOTA gépkocsik értékesítésével, szervizelésével. Már az alapítás előtt is több éves szerviz tapasztalattal rendelkeztek, hiszen korábban szolgáltatásaik meghatározó részét képezte a gépkocsijavítás.

1998-ban nyílt meg új bemutató termük, melyben kizárólag a TOYOTA kishaszonjármű szegmensének értékesítésítése történt.  Az értékesítési eredményeket figyelembe véve 2007-ben döntöttek úgy, hogy monori telephelyükön, – a TOYOTA hazai importőrének támogatásával – megépítik az ország második, Pest megye első hivatalos LEXUS márkaszervizét.

A Kovács Autóház Kft. története egy újabb izgalmas fejezethez ért 2013-ban. A szegedi Toyota márkakereskedés megvásárlásával, a cél már kezdetben egyértelmű volt: monori képviseletükhöz hasonlóan teljes körű szolgáltatás csomagot biztosítani Csongrád megyei ügyfeleink számára.

A kereskedésnk ragyogó ékköve a Toyota prémium márkája a Lexus,
melynek márkakereskedői jogát az országban másodikként nyerték el 2017-ben. A Lexus Szeged a legmagasabb szinten szolgálja ki az ügyfeleket, legyen szó új autó vásárlásról vagy szervizről. Mindezt az ügyfelek exkluzív környezetben, a japán vendégszeretetet megtapasztalva vehetik igénybe.

Toyota Kovács és Lexus Szeged márkakereskedés: 6728 Szeged, Dorozsmai út 9.

Toyota Kovács márkakereskedés és Lexus márkaszerviz: 2200 Monor, 4-es főút 35. km

www.toyotakovacs.hu

www.lexusszeged.hu